Kovács Bernadett

"A Katedrában lehetőségem volt kis csoportban tanulni, ami számomra versenyhelyzetet teremtett és motivált. Tudtuk egymást biztatni és együtt tanulni ha szükséges volt. Lényeges szempont volt még az is, hogy munka mellett is tudtam járni az órákra, mivel az iskola igazodott az időbeosztásunkhoz. Mindemellett nagyon kedvező áron tanulhattam nyelvet. Minőségi nyelvoktatást kaptam és nagyon jó hangulatú órákat, melyek után nem fáradtam el, hanem inkább feltöltődtem és képes voltam rögtön megcsinálni a kapott házit miután hazaértem a tanfolyamról. Remek kapcsolatot tudtunk kialakítani a tanárunkkal is, aki maximálisan segített bárhol is akadtunk el az anyagban, és folyamatosan kontrollálta a tudásunkat és ehhez mérten alakította az órák menetét. Azt hittem, hogy a szokványos unalmas, száraz nyelvoktatást fogom kapni, ezzel szemben érdekes, számomra újszerű órákat kaptam, közvetlen és baráti hangulatot, rengeteg motivációt és biztatást. Sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Megszereztem a középfokú nyelvvizsgát és tökéletesen használható nyelvtudást kaptam."

Kapcsolat

Kövess minket

Vélemények

"Azért választottam a Katedrát, mert kedvező ajánlatokat kínált, és a testvérem is itt tanult. Nagymértékben hozzájárul nyelvtudásom fejlődéséhez, jó a közösség és a tanárok.

"A kis létszámú csoportokban könnyű a tanulás, és az óra pörgős, nem unatkozom, és tudunk beszélni. Szerintem a Katedra egy nagyon jó hely, ahol még a tanulás is élvezetes és sose unalmas.

"Nagyon kellemes volt a légkör, odafigyeltek rám, nyelvtanáromat is csak dicsérni tudom.

"Azért választottam a Katedrát, mert hallottam, hogy nagyon jók az eredmények és a felkészülést támogató tanárok. Nagyon jó volt a csapat, az oktató és a tanfolyamszervező.

„Minden ember számára fontos lehet az idegen nyelv tanulása. Úgy érzem a Katedra Nyelviskolában kitűnő munka folyik. A légkör barátságos, a tanárok jól képzettek.

"Azért a Katedrát választottam, mert a lakóhelyemhez közel, jól megközelithető helyen van és jó a hírneve. Valóban jók a tanárok, és az árak is.

„Immáron a hetedik alkalommal veszek részt a képzésen. Nagyon jól érzem magam az órákon. A tanárnő oktatása számomra érthető, ezenkívül türelmes és segítőkész is.

"A saját tempónkban haladhatunk a tanulmányainkban. 4 hónap alatt többet tanultam, mint a középiskolában. "

"Nagyon jó a tanár, kellemes a légkör és színvonalas az oktatás. Sokat fejlődtem."

Orosz nyelvi képzésen vettem részt a Katedra Nyelviskolában. Minden szempontból tökéletesen meg voltam elégedve az Iskolával. Rugalmas időbeosztás, felkészült oktató, gyors ügyintézés.